Szuper munkahely, naná. Ezt nem (csak) mi mondjuk, hanem azok, akik itt dolgoznak.

Az egyik legerősebb céges szupererő maga a közösség, a csapat. Befogadjuk az újakat, segítünk egymásnak a munkában és még a szabadidőnk egy részét is együtt töltjük. A csoportvezetők rugalmasak, meg lehet velük beszélni a magánjellegű problémákat is: figyelünk egymásra.
Készült egy belső felmérés 2018-ban, amiből az derült ki, szinte mindenki ajánlaná másoknak munkahelyként az eSense-t.
Miért?
- jó és családias a hangulat
- kellemes, optimális, nyugodt, civilizált ás kulturált a munkahelyi környezet
- élhető és rugalmas a beosztás
- biztos és humánus a munkahely
- közvetlenek és korrektek a vezetők, akik megfelelő hangnemben kommunikálnak a kollégákkal
- megbízható, stabil és családbarát cég, ahol fontos a munkatársak véleménye
Több díjat is nyertünk a Szerethető munkahelyek versenyén, amire nagyon büszkék vagyunk!
2019-től elismerjük azokat a kollégákat is, akik már három vagy több éve velünk dolgoznak. A Lojalitás program keretében két nap extra szabadságot kapnak azok, akik legalább három éve itt vannak. Ezen felül havi bruttó 12 ezer forintos alapbér-emelésben részesülnek azok, akik már öt éve eSense-esek, a tízéves évforduló is újabb szabadnapot és fizetésemelést ér. Érdemes velünk hosszú távon tervezni, mi is hosszú távon tervezünk!
Nem kaptál mindenre választ? Van még kérdésed?
Írj nekünk!
Dolgoznál velünk? Itt tudsz jelentkezni!