Kiadtuk az eSense Nyrt első fenntarthatósági jelentését. Önkéntes beszámolót tettünk közzé, amely a GRI keretrendszer szabványának megfelelően készült el. Büszkék vagyunk rá, hogy a jelentésben is meg tudtuk mutatni, hogy fontos számunkra az esélyegyenlőség, a munkavállalói jóllét és az etikus, átlátható vállalati működés.
Varga Gábor, a vállalat vezérigazgatója a jelentés előszavában úgy fogalmaz: „A fenntarthatóság az eSense számára elkötelezettség és felelősségvállalás, amit minden nap gyakorlunk. Hiszünk abban, hogy a vállalatoknak fontos szerepük van abban, hogy pozitív változást hozzanak a világban, és mi komolyan vesszük ezt a felelősséget.”
Azért döntött az önkéntes beszámoló mellett az eSense, amelynek elkészítésére nem volt törvényi kötelezettsége, mert tőzsdén jegyzett cégként minél több, működésével összefüggő adatot kíván transzparensen elérhetővé tenni a befektetői számára. Emellett szeretné kielégíteni az üzleti partnerek részéről érkező, a fenntarthatósággal kapcsolatos információk iránti egyre növekvő igényt is. A fenntarthatóság a társaság számára nem csak a környezeti szempontokat foglalja magába, hanem az emberekre és a társadalomra gyakorolt hatásaikat is szeretnék gondosan mérni és figyelemmel kísérni.
Az ESG jelentés hosszú hónapokig készült, és mivel ez volt az első ilyen beszámolónk, sokat tanultunk belőle. Megmutatjuk benne az eSense eddig meghozott intézkedéseit és eredményeit a környezeti fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás és etikus vállalatirányítás területén. Szerepelnek benne a legnagyobb leányvállalatunkra, a CallComm Zrt.-re vonatkozó információk is.
A jelentés itt érhető érhető el: esg2022.pdf (esense.hu)