Régi motoros és viszonylag új kolléga is akad az eSense legújabb TOP Sales díjasai között. Blanka, Andris és Dani ugyanolyan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, de miközben a két fiú már rutinból is tudja a legjobbat hozni, Blanka még csak másfél éve erősíti a céget. Az eSense CallCenterében negyedévente kihirdetjük, kik nyújtották a legjobb teljesítményt és TOP Sales elismeréssel díjazzuk a munkájukat. A nyertesek közül most hárman mesélik el, hogyan élik meg a sikert, és kettejük csoportvezetője, Mesi szemével is benézhetünk a kulisszák mögé.
Blanka úgy nyert, hogy nem dolgozta végig a kampányt
Blanka első alkalommal érdemelte ki az eSense Top Sales díját. Nagyon meglepődött, egyáltalán nem számított az elismerésre, mert nem dolgozott túl sokáig a kampányban, amiben – mint kiderült – mégis ő nyújtotta a legjobb teljesítményt. Bár az elismerésnek örül, azt mondja, alapvetően nem a juttatásokért dolgozik. Egyszerűen csak szeretné jól végezni a munkáját, az állandó bizonyítási vágy hajtja.
Másfél éve kezdett dolgozni az eSense CallCenterében, és szavai szerint már a kezdetektől fogva szimpatikus volt neki a cég, szerencsére gyorsan ki is derült, nem tévedett. Úgy érzi, nagyon jó a csapat, ő pedig szereti, ha sokan vannak körülötte és mindig zajlik az élet, így – bár home office lehetősége is van – többnyire bent dolgozik az irodában. Így produktívabb, a csoport húz felfelé – fogalmazott, hozzátéve: célja a folyamatos fejlődés, és hogy az új feladatokban is a lehető legjobb legyen.
Dani az értékesítésben találta meg önmagát
Válhat-e valaki elégedettebbé a munkájának köszönhetően? A szintén TOP Sales díjas Dani szerint igen! Saját bevallása szerint az értékesítésben találta meg önmagát, itt tanult meg kommunikálni, a sikerek pedig átformálták a személyiségét: boldogabb ember lett tőlük. Most ugyan nem számított az elismerése, de nagyon örült neki. Mivel maximalista, kitartó és célorientált, ráadásul tényleg minden hívásnál a szerződéskötésre törekszik, a díjak azt igazolják vissza számára, hogy jó úton jár. Azt mondja, sosem a jutalom hajtja, végzi a munkáját, miközben mindig próbálja a maximumot kihozni magából. Ha teheti, hosszú távon gondolkodik, mindig van valami terve, amit valóra szeretne váltani: tavaly a jogosítvány volt a cél, most anyagi biztonságot szeretne teremteni. Mellette persze marad idő a pihenésre is, ha teheti az élményekben gazdag pihenésre szavaz.
Andris mindig megkeresi a legjobb megoldást az ügyfél számára
Andris számára nem volt meglepetés a TOP Sales elismerés, mert szerencsére már többször sikerült az élen végeznie, sőt Példaképnek is számos alkalommal választották már. Hét éve dolgozik az eSense-nél telefonos értékesítőként, azt mondja, őt sem a jutalom hajtja, egyszerűen csak szereti, amit csinál. Sosem tekintett munkaként az értékesítésre, hanem a kezdetektől fogva játéknak élte meg a feladatokat. Persze, olyan játéknak, amit komolyan vesz az ember. Vérbeli CallCenteresként Andris számára ugyanis nem csak az fontos, hogy jól érezze magát a nap végén, hanem az is, hogy az ügyfél valóban a lehető legjobb lehetőséghez jusson. Ezt ellentmondást nem tűrve keresi is, így az eredményei nemcsak számára, hanem az ügyfelek számára is jót jelentenek. Az ő élete sem csak munkából áll természetesen: mindene a vízpart és a horgászat. Ha teheti elvonul és kiszakad a mindennapok taposómalmából.
Mesi vezeti a csapatot és ápolja a lelkeket, ha kell
Mesi 12 éve vezeti a csapatot, amelynek Dani és Andris is tagja. Azt mondja, különösen nagy örömöt jelentenek a TOP Sales elismerések, hiszen a világjárvány óriási változásokat hozott a CallCenter életében, így ők is nehéz két éven vannak túl. Úgy érzi, büszkébb nem is lehetne, hiszen – bár vezetőként teljesítményorientáltan kell gondolkodnia – a számok mellett az emberi erőfeszítést, a sokszor hullámzó érzelmeket, a megfeszített küzdelmet is jól látja. Mesi szerint a valódi sikerhez nem elég a teljesítményre figyelni, észre kell venni a lelket is. Mélyen hisz a biztonságos és őszinte légkör erejében, ezért bármilyen problémáról is legyen szó, bizalommal fordulhatnak hozzá a csapata tagjai. Úgy gondolja, a sikerhez elengedhetetlen a visszacsatolás és a tiszta kommunikáció, ahogy az is, hogy mindenkit a közös cél vezéreljen. Ami hosszú távon mi más is lehetne, mint a folytonos megújulás és fejlődés.