Írj nekünk

[javascript protected email address]

A sikerhez vezető út olyan, mint a vadvízi evezés

Már akkor azt kiabálta az őt kergető osztálytársainak, hogy egyszer nemzetközi szoftvercége lesz, amikor azok még magát a szót sem ismerték. Balogh Péter (Petya) tízéves korában kezdett programozni, alig negyvenévesen pedig már a nyugdíjba vonulását tervezte. Megtehette, hiszen milliárdosként szállt ki az általa alapított, innovatív navigációs rendszerek fejlesztésével foglalkozó NNG-ből. Ma mégis dolgozik: startupokat segít. Az eSense vendégeként az ide vezető útról, a kitartásról és sikerről is beszélt a kollégáknak, kérdéseikre pedig igazán őszintén válaszolt.

A sikerhez vezető út olyan, mint a vadvízi evezés

A siker csak akkor jön, ha a kudarcot is elviseljük

A sikeres ember az, aki egyel többször állt fel a pofonból – mondta, amikor az eSense munkatársai a sikerről kérdezték. Hogy miért? Mert szerinte a siker egyik legfontosabb feltétele, hogy merjünk hibázni. Felállni csak az tud, aki ahhoz is elég bátor, hogy kudarcot valljon. Ez nem azt jelenti, hogy fájdalom nélkül kell viselni a bukást. Sokkal inkább azt, hogy tanulni kell belőle. „Lehet sok milliárd forint a bankszámládon, lehetsz sikeres és tehetséges, de ha a feleséged azt mondja, válunk, az attól még nagyon fáj. Mégis fel kell állni, és tovább kell menni” – fogalmazott.

A kérdésre válaszolva, hozzátette: az is jó, ha mindig hajtja az embert egyfajta nyughatatlanság. „Aki nagyon könnyen lesz elégedett, az nem megy el túl messzire. Ahhoz, hogy az ember sokat elérjen, kell, hogy a sikert ne élje meg túl pozitívan, ne dőljön hátra, hanem folyamatosan keresse a fejlődési lehetőséget” – vélekedett.

Buli helyett programozás

Az RTL Klub Cápák között című műsorában befutott befektetőként szemlézte a jelöltek termékeit, de ő sem milliárdosként kezdte. A kollégák kérdésére, hogy mi váltja ki egy tízévesből ezt az elszántságot, azt mondta: az elnyomhatatlan érdeklődés és a kitartás.

Elmesélte, hogy amíg a többiek buliztak, ő a gép előtt ült. Saját bevallása szerint is rettentő sok időt töltött azzal, hogy megértse a számítógépeket, így azt sem gondolja, hogy feltétlenül tehetségesebb lett volna bárkinél. „Ha valami nagyon érdekel, és energiát, időt fordítok rá, abból lehet valami” – vélekedett, és kifejtette, szerinte a tehetség tulajdonképpen az az érdeklődés, amit rengeteg munkával bontunk ki.

Összegezve: nem az a legfontosabb, hogy az ember valami teljesen újat találjon ki, hanem az, hogy a lehető legjobban csinálja azt, ami érdekli. Az eSense munkatársainak azt tanácsolta, hogy ha sikeresek szeretnének lenni egy területen, akkor törekedjenek arra, hogy a legjobbá váljanak benne.

Felráz és tovább lendít a negatív kritika

A kérdést tovább boncolgatva - és egyben arra is válaszolva, hogy hogyan vezetett az útja eddigi legsikeresebb cége, az NNG eladásáig - Balogh Petya bevallotta, hogy munkamániás. Rengeteget energiát fordított az első és a második vállalkozására is. Éjjel-nappal dolgozott egy internetes keresőrendszeren, míg egy év után el nem szállt az egész, ráadásul a befektetőjének is elfogyott a pénze. Mivel azonban a sikerhez tapasztalatra és bátorságra is szükség van, nem ijedt meg. Inkább felszállt egy Finnországba tartó repülőre, hogy elmenjen a Nokiához programozni. „Tudjátok, egy ilyen wifi nevű dolog kidolgozásában vettem részt” – idézte fel viccesen, és kiderül az is, hogy a fizetés sem volt rossz: átszámítva nettó 600 ezret keresett havonta, amikor itthon ez az átlag 25 ezer forint volt.

A játékokat viszont, amiket ekkoriban hobbiból tervezett, ingyen adta. Egy negatív komment azonban felébresztette a küzdőszellemét. S, bár akkor rosszul esett neki, ma már látja, hogy szüksége volt erre a beszólásra, ahhoz, hogy játékcéget alapítson és sikerre is vigye azt. „Az egyik játéktervemet annyira lehúzta egy fórumozó, hogy a munkára, amit addig egyedül, kedvtelésből csináltam, azonnal felvettem egy grafikust és egy zeneszerőt. Olyan játékot alkottunk, amivel aztán 8 éven keresztül nyertük a díjakat” – idézte fel a történteket a csapatnak.

Nagy tanulság: a lehetetlen elmúlik

Cégével a mobil játékpiac legnagyobbjai lettek. Egészen addig, amíg az nem vált milliárdos iparággá. Ők ugyanis épp akkor szálltak ki, amikor az iPhone nagyot durrant. És bár ebből a buliból kimaradtak, azért igazi nagy siker csak ezután következett, hiszen ekkor kezdtek navigációval foglalkozni. „Az NNG története megtanított valamire, ami meghatározza az életünket. Arra, hogy a lehetetlen rendszeresen elmúlik” – mondta. Épp Németországba készültek egy kiállításra 2006-ban, amikor azt a fülest kapták, hogy a Tomtom megvalósította a lehetetlent: olyan navigációs rendszert hozott létre, ami folytonosan képes mutatni az ember útját, szemben az addig megszokottal, ami szakaszosan, másodperces váltásokkal követi, merre haladunk.

„Pár napra magunkba zuhantunk, úgy éreztük, nincs miért odamennünk, hiszen a mi rendszerünk nem forradalmi. Addig mind azt hittük, hogy lehetetlen megvalósítani a folytonosságot, mert a műholdak másodpercenként küldik az adatokat, ha valakinek mégis sikerült, akkor a többiek – így mi is – csak égni fogunk a termékünkkel” – magyarázta. Ezt viszont semmiképp sem akarták, ezért nekiálltak, és éjjel-nappal dolgozva két hét alatt – csak azért is – folytonos mozgásúvá tették a saját navigációs rendszerüket. Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett: kiderült, téves információt kaptak és a világon elsőként ez nekik sikerült! A világsiker nem is váratott magára: haza már egy egymillió eurós foglalóval tértek.

Bajban a legkönnyebb új stratégiát gyártani

Hiába a siker, a 2008-ban beköszöntő világválság azonban az NNG-t is megrázta. Egy nap alatt 800 embert kellett elbocsátaniuk, és csaknem három évükbe telt talpra állni. Szavai szerint amire ekkor rájött az egyrészt az, hogy ha ég a ház, akkor viszonylag könnyű új stratégiákat gyártani. Másrészt az, hogy nagyon óvatosan kell üzlettársat választani, mert az együttműködésünk hosszabb időre szólhat, mint egy házasság. Világossá vált számára az is, hogy a siker nagyban múlik azon, hogy milyen csapatot épít az ember. „Extrém fontos kérdés, hogyan motiváljuk a kollégáinkat” – hangsúlyozta.

Arra az eSense egyik munkatársa által feltett kérdésre válaszolva, hogy mikor lett munka az élvezetből, elmondta, nagyjából ekkoriban. A válság kirobbanása után három hónap leforgása alatt az előző éves árbevétel 80 százalékát veszítették el. Nyárra majdnem csődbe ment a cég. Addig ő csak programozott, ekkor viszont muszáj volt átvennie a cégvezetést. Úgy érezte, hogy míg korábban minden nap megoldott egy feladatot, most csak mások szemetét lapátolja.

Milliárdos, aki elveszítette a célját

Ügyvezetőként ő húzta ki a bajból az NNG-t, 2013-ban mégis úgy döntött eladja a cégrészét. Két évet ugyan még maradt, de boldoggá már nem tette a munka. Milyen érzés volt megválni attól, amit felépített? Petya pedig némi öniróniával fűszerezve bevallotta, ijesztő. Persze, a milliárdok a bankszámláján megnyugtathatták volna, mégsem így történt.

„A gyerekként összeállított bakancslistámról 35 évesen már mindent kipipáltam. Ez egyrészről klassz érzés volt, másrészről a lejtmenet kezdete” – emlékezett vissza a történtekre, ami egyfajta midlife crisis volt a számára. A pénze fogyni kezdett, ő pedig aggódni, hogy mi lesz, ha végleg kifut belőle. „Vicces, hogy egy gazdag ember panaszkodik. De tényleg céltalannak éreztem az életem” – magyarázta. Újra kellett definiálnia magát: azt már tudta, hogy nem akar újra a nulláról céget építeni, inkább azt szerette volna, ha van – mondjuk – tíz cég, amit segíthet. Most harmincnál tart, mert a munkamániája mit sem változott. Ahogy az sem, hogy továbbra is 19-re akar lapot húzni, hiszen – mint mondja – a java még hátravan.

Elszántság, meggyőző erő, gyorsaság

Az eSense munkatársai arra is kíváncsiak voltak, hogyan érdemes elindulni? A befektető legfontosabb tanácsa az volt: csak akkor álljunk neki, ha képesek vagyunk másokat is meggyőzni arról, hogy sikerre tudjuk vinni a vállalkozásunkat. Hozzátette, az is nagyon sokat számít, hogy mennyire vagyunk elszántak

És, hogy az eddig felsoroltakon kívül, mi kell még a sikerhez? A kollégák kérdésére így foglalta össze: meggyőző erő, rugalmasság és az ötlet minél gyorsabb megvalósítása. Céget alapítani ugyanis olyan, mint a vadízi evezés: „nagyon reaktív, nagyon kiszámíthatatlan és gőzöd sincs, hova jutsz a végén” – fogalmazott.

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű fukcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja a Jogi nyilakozatban foglaltakat.

Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
EsenseKarrier
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Marketing cookie-k
_fbp
Ezt a cookie-t a Facebook Pixel használja, hogy nyomon tudja követni a weboldal tulajdonosa a kapmányának pontos eredményét.
Statisztika cookie-k
__utma
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg. Vizsgálja a felhasználó viselkedését az oldalon.
__utmb
Ezzel a Google Analytics vizsgálja az új munkamenetet.
__utmc
Az __utmb cookie gyermeke.
__utmt
Google Analytics használja ezt a cookie-t, hogy megakadályozza a mérési adatok túlcsordulását.
__utmv
Ezzel a Google Analytics tárolja az oldal fejlesztői által egyénileg definiált látogatói paramétereket.
__utmz
Ezzel a Google Analytics tárolja, hogy a látogató honnan érkezett az adott aloldalra.